Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#ELTE Társadalomtudományi Kar

hvg.hu Itthon

Ultimátumot kapott a kormány a hallgatóktól

Újra tüntettek a hallgatók szerda este: az Emmi Szalay utcai székházánál kezdtek, ahol beszédek hangzottak el, majd szolidaritásképpen átvonultak a Ludovika térre a Raoul Wallenberg Szakközépiskola és Szakiskolához. A tüntetők ultimátumot adtak a kormánynak: ha hétfőig nem hozzák nyilvánosságra a hatástanulmányokat, és nem vonják vissza a felsőoktatási koncepciót, újabb tüntetések jönnek.

hvg.hu Itthon

Vonulásba csaptak át a kormány tervei ellen tiltakozó hallgatói fórumok – percről percre

Fórummal folytatták a tiltakozást hétfő este az ELTE Társadalomtudományi Karán az új felsőoktatási szakjegyzék tervezete ellen. Napközben információs sztrájkot tartottak: az oktatók nem a tananyagot adták le az előadásaikon, hanem a kormányzati koncepcióról beszélgettek a hallgatókkal. A tiltakozók hat pontban foglalták össze követeléseiket. A fórum 18 órakor kezdődött az ELTE lágymányosi kampuszán, illetve a Műegyetemen, ahol megjelent Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár is. Idővel az ELTE hallgatói a BME-re vonultak, majd az ottaniakkal együtt a Corvinushoz és az Emmi elé vonultak. Itt végződött a demonstráció.

hvg.hu Itthon

Hallgatói szerződéseket égetnek a HÖOK-kal elégedetlen ELTE-sek

Hallgatói szerződéseket éget majd december 21-ére tervezett demonstrációján az ELTE Társadalomtudányi Kar HÖK-küldöttgyűlésének három tagja "a Moszkva téren". Azt írták, elégedetlenek a helyi hallgatói önkormányzatok és a HÖOK szerepvállalásával a felsőoktatás tervezett átalakítása elleni lépésekben.

hvg.hu Itthon

Semjén dolgozatát érvénytelennek tekintik az ELTE professzorai

Felszólították Semjén Zsoltot és egykori témavezetőjét, Molnár Attila Károlyt az ELTE professzorai: tisztázzák, hogyan kerültek a politikus 1992-ben írt szakdolgozatába azok a szövegek, melyeket a konzulens is publikált és a magáénak vall. A 12 professzor – többek között Semjén volt tanárai – szerint mindaddig, amíg ezt a kérdést nem válaszolják meg, a szakdolgozat nem tekinthető érvényesnek. Szombaton Semjén visszautasította az "etikai vádakat" és az oktatóit hibáztatta, amiért 20 évvel ezelőtt nem jelezték neki, hogy tudományetikai problémák merültek fel a dolgozatával kapcsolatban.

Felfüggeszti a külföldi diákok vízumkérelmeinek elbírálását a Trump-kormány, szigorúbban fogják ellenőrizni a közösségi médiás tevékenységet

Felfüggeszti a külföldi diákok vízumkérelmeinek elbírálását a Trump-kormány, szigorúbban fogják ellenőrizni a közösségi médiás tevékenységet

Százmilliárdos gyanús adósság, különös tulajdonosi viszonyok, nyomozás „a kis Matolcsy nyugdíjasházának” környékén

Százmilliárdos gyanús adósság, különös tulajdonosi viszonyok, nyomozás „a kis Matolcsy nyugdíjasházának” környékén

Tömegével adják el a befektetők a kiadásra szánt ingatlanokat

Tömegével adják el a befektetők a kiadásra szánt ingatlanokat

Nagy Márton több mint 30 gyógyszer önkéntes árkorlátozásáról tárgyalt

Nagy Márton több mint 30 gyógyszer önkéntes árkorlátozásáról tárgyalt

Nagy hatótávolságú fegyverekről állapodott meg Ukrajna és Németország

Nagy hatótávolságú fegyverekről állapodott meg Ukrajna és Németország

Galambokat kergettek az utasszállító repülőgép fedélzetén – videó

Galambokat kergettek az utasszállító repülőgép fedélzetén – videó

Egy 53 éves liverpooli férfit vádolnak a tömeges gázolással

Egy 53 éves liverpooli férfit vádolnak a tömeges gázolással

Régi emésztőgödörből mentettek ki egy testvérpárt Kakasdon

Régi emésztőgödörből mentettek ki egy testvérpárt Kakasdon

Beült egy nő mellé egy kóros elmeállapotú férfi, így szerezte meg a kocsiját – videó

Beült egy nő mellé egy kóros elmeállapotú férfi, így szerezte meg a kocsiját – videó

A címlapról ajánljuk